Búcsú

Nagyon hideg vasárnap volt. Be akartam menni Mária nénihez a kórházba, lehetőleg úgy, hogy misére is eljussak előtte. Fölhívtam Pétert, hogy megkérdezzem, este szerinte meddig lehet látogatni, mert fél nyolc előtt semmiképp sem érek oda. Be lehet menni, majd meglátom, hány óráig engednek. Ő azt mondta, hogy hétig lesz ott, de csak menjek.

Rettenetesen fáztam útközben. A buszban is vacogtam, gondoltam, hazamegyek, aztán az jutott eszembe, mi van, ha legközelebb már késő. Megbánom egy életre, hogy ilyen miatt visszafordulok. Mentem tovább. Volt már háromnegyed nyolc is, mire beértem.

Senki sehol a folyosón. Abban a szobában három ágy volt, az övé az ajtóhoz kicsit közelebb, de a túlsó falnál, balkéz felől. Már jártam ott, tudtam, hová nézzek, ahogy belépek. Csak feküdt hanyatt, és nem nyitotta ki a szemét, de látszott, hogy éber. Feszült volt az arca. Sírtam. A kezem nagyon hideg volt, nem mertem először hozzáérni. Aztán mégis megsimogattam a homlokát. Tűzforró volt. Gondoltam, lázas, és rajta tartottam egy darabig a tenyerem. Láttam, hogy jólesik neki, mert a feszültség enyhült, a vonásai kisimultak.

A Miatyánkot mondtam hangosan. Nagyon koncentráltam, hogy csak erre figyeljek, mert ezt ő tanítottanekem. A Miatyánkot is, meg azt is, hogy ne essek ki a figyelemből.

Mega kis gondolataimat is mondtam neki, nem érdekelt senki a szobában. Biztosan megértenek ők engem, ha egyáltalán értenek. Az a fontos, hogy Mária néni hallja, amit mondok, csak nem tud reagálni. A múltkor is értette, amikor a loboncos hajamra nézett, ami ki volt bontva, és ő azt nem szereti. Összefogtam, és azt mondtam, tudom ám, mire gondolsz, Mária néni! Erre ő huncutul mosolygott a gyönyörű kék szemével. Most ez nem volt, de a hideg kezemtől megnyugodott, az biztos, mert egy mélyebbet sóhajtott.

Álltam mellette egy darabig, bejött egy ápoló, de nem szólt semmit, ellátta az egyik nénit, és eltűnt. Na, menni kell, gondoltam. A folyosó közepén megálltam, nagy, határozott léptekkel visszamentem, hogy utoljára lássam. Éreztem, hogy az utolsó pillanat. Elbúcsúztam Tőle. Másnap Péter üzenete ez volt:

„Az Isten megadta neked azt az ajándékot, hogy tegnap este te lehettél édesanyám utolsó látogatója.”