A Szilágyi Erzsébet Női Kamarakórus

Muzsika, 1964. július

Sok gondot okoz az utóbbi években az ifjúság nevelése, ezen belül új ideálok felállítása. Sokat írnak az újságokban az ifjúság cinizmusáról, legújabban már-már a nemzet jövőjét is féltik némelyek az újabb nemzedékek „léleknélküliségéről.” Pedig van teremtő erő és lelkesedés ma is ifjúságunkban, ha a jó hagyományok új tartalmakat kapva, rátermett vezetők kezébe jutnak el hozzájuk. Ezt bizonyította a Szilágyi Erzsébet Női Kamarakórus hangversenye is.

A Szilágyi Erzsébet Gimnázium már néhány évtizede híres énekkaráról, mely az új magyar kórusmozgalom egyik legerősebb bázisa volt. B. Sztojanivics Adrienn vezetésével ért el ez az együttes magas színvonalat, lett a zenei újnak egyik harcos csapata. (Kodály jónéhány kórusművét ajánlotta az együttesnek, illetve vezetőjének.) Ezt a régi hagyományt folytatja ma az iskolában a Katanics Mária vezetése alatt álló együttes, de hű marad az énekléshez az iskolából „kiöregedett” leányok csapata is: belőlük alakult meg a Kamarakórus.

A televízió milliós nézőtábora jól emlékszik még a tavalyi „Ki mit tud” vetélkedő szilágyis leánytriójára. Kimagasodtak a verseny mezőnyéből őszinte lelkesedésükkel, nagyszerű muzikalitásukkal, zeneszeretetükkel. Nos, ezt a kis együttest láttuk itt most viszont tízszeresére növekedve létszámban, tudásban és lelkességben megerősödve. Ugyanaz az intim hangulat, biztos tudás, szabad, szárnyaló muzsikálás – amely mögött már akkor is, az iskolában, a társas éneklést megkedveltető kitűnő karvezető-tanár tanítását és fellelkesítő hatását éreztük –, kitűnően összeválogatott műsor, az előadókhoz méltóan sikeres közönség: ezek jellemezték hangversenyüket.

A négy évszázadot átfogó műsor valamennyi száma valamilyen szempontból kiemelést érdemelne: hol a hang különös frissessége kapott meg, másutt a dallamformálás finomsága, megint másutt a teljes azonosulás a mű vidám fiatalságával, vagy emelkedett, komoly hangulatával. Nem kívánjuk a hangverseny részleteit aprólékosan boncolgatni (hiszen egy ilyen nagy – talán kicsit túl is méretezett – műsorban óhatatlanul akadnak apróbb, a fáradtságból vagy pillanatnyilag lanyhuló koncentrációból adódó hibák), talán csak annyit említenék meg, hogy a művek hol eredeti nyelven, hol magyar fordításban szólaltak meg, amivel nem érthetünk teljesen egyet. A vezénylő karvezetőről, Katanics Máriáról nincs mit külön írnunk, az egész est az ő munkáját dicséri.

Az ifjú, magas színvonalú együttes műsorába méltóan illeszkedett a velük korosztályban egyformán ifjú, művészetében velük egyenrangú – egyéni produkcióval talán még magasabbra értékelendő – Esztó Zsuzsa, aki Handel G-dúr Chaconna-jának és Bartók op. 14-es Szvitjének előadásával vonta magára a figyelmet. Játéka tudatos, okos, ugyanakkor feszült hangulatot, tiszta légkört teremtett.

/Sz. S./