Egy budapesti gimnázium nőikara a Saint-Jean templomban

Derniéres Nouvelles d’Alsace, 1979. július 4.

Régóta ismerjük a Kodály-módszeren alapuló magyar zenei nevelés kiváló eredményeit a nevelésben, melyet az óvodától egészen a gimnázium befejező évéig hasznosítanak az általános iskolákban és a középiskolákban is. Nem lehet elégszer ismételni, hogy ez a nevelés mennyire hasznos a gyerek egész nevelése szempontjából. Egy budapesti gimnázium nőikara rövid itt tartózkodása alatt, hétfőn este Colmarban cáfolhatatlan bizonyítékát nyújtotta ennek.

Elragadtatva a nem várt ajándéktól, csak azt sajnáljuk, hogy ez a szünet első napjaira esett, és hogy ezt a kórust nem hallgatta meg minden colmari és környékbeli kórustag. Az ő érdeklődésük hiánya több mint sajnálatos. Ahogyan mi el voltunk ragadtatva, úgy ők is így lettek volna attól az elénk táruló csodálatos remekműtől, melyet Mohayné Katanics Mária, a fent említett gimnázium tanára elért. Figyelemreméltóan gazdaságos mozdulatokkal irányította kórusának tagjait, biztos kézzel és hajlékonyan igazodva a különböző stílusokhoz. Látni kellett ezt a huszonöt pár szemet, mely vezetőjén függ, és tükrözi mindazt a tartalmat, melyet ajkaik az éneklés örömével fejeznek ki.

A tökéletes egyszólamúságban felhangzó népdalok és a gregorián dallam egy csapásra megragadta a fülünket egyszerű kifejezésével, tökéletes biztonságával. Ezeket a nagyon fontos jellemzőket, melyek gyakran csak nehezen valósíthatók meg, Mohayné Katanics Mária minden nehézség nélkül megtartotta egy sor, látszólag egymástól eltérő művön keresztül, ahol a sorrend alig számított.

Minden új Monteverdi vagy Marenzio, Verdi vagy Liszt, Rameau vagy Ibert oldal, de mindenekelőtt, Kodály és Bartók művei felhangzásánál csodálkozásunk egyre nőtt, és ezzel a hallgatóság ritka zenei élményhez jutott.

A fiatal hangok teljesen harmonikus zenei egységbe olvadtak össze, melyben az indítások gyönyörűek, ugyanakkor pontosan voltak, és ez éppen annyira figyelemre méltó volt, mint a hangszínek minősége.

Maurice Moerlen Bach (g-moll Fantázia), Frescobaldi (Első fantázia) és Grigny (Elmélkedés a Pangue lingua fölött) darabjait játszotta, s kellemes kikapcsolódást biztosított az énekek között. Nagy teljesítményt nyújtott azzal, hogy gyorsan elsajátította Lajtha László nőikarra és orgonára írt Magnificat-jának nehéz orgonaszólamát. Az egyes részek a stílusok ügyes keveredésével valósulnak meg, és ez mindenekelőtt a jól vezetett énekszólamok elsőségét biztosítja. Minden szépséggel teljes mű ez, melyet a magyar kóruslányok a hangverseny végén maximális kifejezőkészséggel tártak elénk.

Ezért a csodálatos estéért vagyunk nekik hálásak.