Egy jubileumról

Nem titkolom, hogy vannak bizonyos fenntartásaim a különféle jubileumokkal szemben. Minden művész szereti, ha ünneplik és erre látványos alkalmat kínál pályájának ilyen vagy olyan kerek évfordulója, amely előbb vagy utóbb mindenki számára elérkezik, hacsak valami végzetes fordulat meg nem akadályozza abban, hogy hivatását kitartóan művelje.

A Szilágyi Erzsébet Női Kar fennállásának harmincadik évfordulója azonban olyan esemény, amely egész zenei életünk számára örvendetes és minden szempontból méltó az ünneplésre. Hogy ez valóban így van, azt a „prózai közreműködők” személye meggyőzően példázta: a hangversenyt megnyitó ünnepi beszédet Erkel Tibor, a Magyar Rádió zenei főosztályának vezetője mondta, a Kórusok Országos Tanácsának kitüntetéseit Zongor Árpád karmester-titkár adta át az ünnepelteknek, a műsort pedig Lukin László a magyar zenepedagógia és kóruskultúra örökifjú „nagy öregje” vezette.

Hogy mindennek ellenére a Zeneakadémián rendezett ünnepi hangverseny hangulatára mégis inkább a családias bensőség és nem a protokolláris feszültség volt a jellemző, annak magyarázata első sorban az együttes Liszt-díjas karnagyának, Mohayné Katanics Máriának lényében keresendő, de megmagyarázza az a körülmény is, hogy az évfordulóra, mint hazajáró lelkek, eljöttek az egykori kórustagok is, akik között nem egy neves személyiség, nagy tekintélyű tudós, vagy sikeres előadóművész-pedagógus található.

Kodály Pünkösdölő című kóruskölteményének gyermek kvintettjét az együttes tagjainak muzikális kislányai énekelték, ígéretes utánpótlásként. De ékes bizonysága volt a családias szellemnek és a művészetpolitikai folyamatosságnak az a körülmény is, hogy Katanics Mária nem kívánta az egész estet maga számára kisajátítani, merőben szokatlan módon átengedte a produkció egy részét karnagytársainak, helyettesének és máshol működő karnagyoknak: Hartyányi Judit, Eckhardt Mária, Kollár Éva, Thész Gabriella is vezényelte a fáradhatatlan – valóban rendkívüli megterhelés alatt is kiválóan helytálló – énekeseket. „Boldog, aki énekel” – zengett a bevezető Pitoni-kórusmű az együttes ajkán. Ez egyúttal cégére, hitvallása és programja Katanics Mária dalnoknőinek.

A Szilágyi Erzsébet Női Kar nem hivatásos énekesekből verbuválódott. Fenntartója sem kulturális szerv, hanem a Budapesti Gép- és Vegyipari Szövetkezetek Szövetsége – bárcsak sok hasonló mecénás akadna! Ezek a lányok és asszonyok napi munkájuk után jönnek össze énekelni, és ezekben az órákban válnak professzionista muzsikusokká. Azzá hevíti őket a zene szeretete és azzá segíti őket hivatott vezetőik lelkes irányítása.

Bevezető szavaiban Erkel Tibor Kodályra utalt, aki már nincs közöttünk. Ezen a bensőséges esten úgy érezhettük, jelen van Kodály Zoltán. A virágokon, tapsokon és elismerő okleveleken túl ez volt Katanics Mária legnagyobb kitüntetése.