Georges Fronsacq, az elzászi UNESCO bizottság titkára az ADOPSED (a hátrányos helyzetű gyerekek nevelésével foglalkozó francia szervezet) elnöke, a Strasbourgi Egyetem történelem-pszichológia professzora. A francia szervezet az UNESCO támogatásával nálunk járt huszonöt tagú küldöttség vezetőjeként Magyarországon töltött nyolc napja szigorúan fel van parcellázva, a csoport programjai egymást érik.
Filmvetítés a Fővárosi Művelődési Házban, látogatás a Tanárképző Főiskolán, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolában, a Marczibányi téri ének-zenei általánosban, az Arany János iskolában… A magyar zeneoktatást, a Kodály-módszert tanulmányozzuk. Programjaink nagy részét dr. Szalontay Károlyné, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium volt tanára és UNESCO vezetője szervezte. Ismeretségünk immár tizenöt éves. 1964-ben történt, hogy a Szilágyi Gimnázium (amely az akkori húszegynéhány magyar UNESCO-iskola egyike volt) és az én volt gimnáziumom, a Lycée Fustel de Coulange testvérré fogadta egymást. Ebben az iskolában egyébként azóta is évente három csoportban tanítják a magyar nyelvet. Dr. Szalontayné hívta fel a figyelmünket Katanics Mária tevékenységére. Miután 1972-ben ő és énekkara, a Szilágyi Erzsébet Női Kar megnyerte a Tours-i nemzetközi kórusfesztivál nagydíját, meghívtuk őket két-három napos elzászi koncertkörútra. Azt hiszem, Strassbourg sok százéves történetében ez volt az első magyar kóruskoncert. Rám frenetikus erővel hatott az énekkar hangzása és Katanics Mária markáns egyénisége. De nem én voltam az egyetlen, akit lenyűgözött Mária személyisége. Emlékszem például, hogy 1972-ben, mikor a polgármester kérte, magyarázza el, hogyan kezdi a kicsinyek zenei képzését, másodperceken belül felborult a városházi fogadóterem rendje és a komoly városatyák lelkesen csip-csip-csókázva és tá-ti-ti-tázva masíroztak az asztal körül… Sosem felejtem el a strassbourgi katedrálisban előadott Lajtha Magnificatjukat Pfrimmer professzor orgonakíséretével. Sajnos, a katedrálist tatarozták, úgyhogy nem énekelhettek ott.
Hogyan került sor arra, hogy idén ismét meghívják a kórust?
Tavaly is járt itt egy csoportunk és többször meglátogattuk Katanics tanárnő óráit a Marczibányi téri iskolában. Úgy gondoltuk, az idei nemzetközi konferenciánkra meghívjuk őt és a tanítványait. A gyerekek nem jöhettek, viszont lehetővé vált, hogy a kórusa eljöjjön élő illusztrációul.
Mihez?
Kongresszusunk témája a zene szerepe a (nem társadalmi értelemben) hátrányos helyzetű gyermekek nevelésében. Ez a hátrányos helyzet igen sokféle lehet (beszéd-, mozgás- és alvászavarok, érzelmi, pszichikai gátlások sora), ezért nem is adható egységes recept. Egyáltalán a gyermek szellemi növekedéséhez, egyénisége kiteljesedéséhez elengedhetetlen, hogy a zene az első pillanattól fogva és szervesen kapcsolódjon az életéhez. Nálunk, Franciaországban nincs egységes és megfelelő zenetanárképzés, mindegyikük a saját jóakarata és elképzelése szerint oktat. Másrészt bármilyen kiváló is legyen a tanító, az országszerte általános heti egy énekórán, a hagyományos „biflázós” szolmizációs módszerrel nem tudunk a zenével természetesen élő embereket nevelni. A magyar módszert – abszolút szolmizációnk miatt – nálunk nehéz lenne bevezetni, de igen sok mindent hasznosíthatunk, átvehetünk belőle. Tehát az énekkar, mint élő illusztráció: íme, a magyar zenei nevelés eredménye. Hasonló színvonalú együttes sok van Magyarországon. Sajnos a mi kórusaink a nyomába sem érnek e magyar együttesnek. A Szilágyi Erzsébet Női Kart hallva sok kollégám fordult hozzám a kérdéssel, hogyan lehetne megszerezni ennek a csodálatos együttesnek a lemezét. Hisz tény, hogy nincs lemezük. De hogy rövid időn belül ne legyen, az számomra elképzelhetetlen.
Kérem, meséljen a kórus strasbourgi útjáról. Hány koncertet adott ott tartózkodása alatt?
Öt nap alatt hat plusz egyet.
Plusz egyet?
Igen, volt egy programon kívüli is, erre később még visszatérek. Én a colmari kivételével valamennyi fellépésükön ott voltam.
Hogyan fogadták a magyar énekkart?
Valamennyi kórustag strasbourgi családnál lakott. Igen fontosnak tartom, hogy bármilyen életkorú és jellegű is a csoport, ha csak egy mód van rá, ne menjenek szállodába, hanem lakjon helybéli családoknál. (A mi delegációnk is így van most szétszórva Budapesten.) Eleinte nehéz volt kellő számú strasbourgi vendéglátó családot összetoborozni, hiszen ismeretlen embereket kellett befogadniuk. Éppen ezért nem kis izgalommal várták július elsején a pályaudvaron magyar vendégeiket a házigazdák. Az öt nap elteltével pedig sorba jöttek hozzám, hogy bármikor, bármilyen mennyiségben fogadnak magyarokat.
Nos, ki-ki a szállására ment lepakolt, s ebéd után rögtön indultak is Marmoutier-be, az első szereplésük színhelyére. Tizenöt órás vonatozás után frissen énekelték végig egy és negyed órás műsorukat az ottani apátságban. Egy-két órával később már Molsheimben álltak a közönség elé. A franciák szűken mérik a tapsot, templomban pedig soha. Magyar kórus jövetele kellett, hogy a gótikus falak koncert közben is ki-kitörő tapsot visszhangozzanak.
Másnap, másodikán, a Strasbourgtól hatvan kilométerre levő Colmarban énekeltek, a St. Jean templomban. Én – a kongresszussal kapcsolatos teendőim miatt – nem utazhattam velük, csak tőlük, s az újságok dicsérő kritikáiból értesültem a sikerről. „Minden egyes mű felhangzásánál a csodálkozásunk nőttön-nőtt, (…) s a hallgatóság ritka zenei élményt köszönhet e kiváló kórusnak.” – olvastam. Később Katanics Mária elmesélte, hogy a koncert nemcsak sikeres, de bravúros is volt, mert mindössze másfél óra állt rendelkezésre M. Moerlennek, a strasbourgi katedrális címzetes orgonistájának, hogy elsajátítsa és összepróbálja a kórussal a számára teljesen ismeretlen Lajtha-mű orgonakíséretét.
Július 4-e szerda a kongresszus magyar napja volt. Kokas Klára, a Kodály Intézet munkatársa tartott filmmel és videokazettával illusztrált előadást. Később, a tanácskozás szünetében Friderici-, Monteverdi-, Rameau-, Bartók-, Kodály- és Bárdos-műveket énekelt a kórus az egyetem nagytermében ülő 150 delegátusnak – gyógypedagógusoknak, pszichiátereknek, zenészeknek, tanároknak és tanítóknak. Este pedig a strasbourgi St. Paul templomban léptek fel négy-ötszáz ember előtt. Öt nap alatt összesen mintegy ezerötszáz ember hallotta őket, ami önmagában nem nagy szám, de figyelembe kell venni, hogy nálunk, Franciaországban milyen nagy a „vacances” kultusza, s hogy július elején már a fél város a szokásos vakációját tölti valahol.
Nagyon tetszett, hogy az énekkar minden alkalomra más programot állított össze. Az utolsó napra hagyták a legbőségesebb és a legtöbb magyar szerzőt felvonultató műsorukat. Július 6-án, pénteken este az Egyetemi Palota Pasteur termében a közönség alig akarta elengedni a magyar lányokat. Többszöri ráadás után Katanics Mária a közönség felé fordult, hangot adott és hamarosan már az egész terem velük énekelte az „Ablakomba, ablakomba besütött a holdvilág” kezdetű népdalt. Szép búcsú volt.
Ön egy műsoron kívüli hangverseny is említett.
A „plusz egy” koncertre éjféltájt kerültem oda. A Pasteur termi műsornak este kb. negyed tizenegykor lett vége. Elbúcsúztunk, én hazamentem, magamhoz vettem a Kokas Klárának már korábban ígért anyagot, és elindultam hozzá a szállodába. A katedrálishoz közeledve előbb ismerős hangokra, majd félkörben ácsorgó emberekre lettem figyelmes. A félkör közepén az én magyarjaim énekeltek – előbb kicsit bizonytalanul, majd a közönség gyarapodásával egyenes arányban növekvő lendülettel. Csendben álltam az egyre táguló körben. Azt hiszem, azóta sem tudják, hogy ott voltam. Hirtelen eszembe jutott, miért is indultam el hazulról, s ott hagytam a katedrális előtt éneklő magyarokban némán gyönyörködő társaimat. A muzsika szelíden úszott utánam a közeli szállodáig, föl a lépcsőn, be a szobába. Most már Kokas Klárával hallgattuk éjjel egy óráig a Strasbourgtól nehezen búcsúzó dalosokat. Igen, természetesen meghívjuk még városunkba a Szilágyi Erzsébet Női Kart. Talán jövőre, vagy két év múlva. de amikor elkészül a katedrális, akkor feltétlenül.